Lehetőségek és Kihívások konferencia 2022

2021.12.15.

2021 egy igazán mozgalmas év volt, hiszen itt ólálkodott körülöttünk a koronavírus, minden hatásával a magánéletünkre és a munkánkra. És persze ebben az évben kezdődött el az MDR kötelező alkalmazása, elindult az EUDAMED több új modulja, sőt nekünk még van egy saját adatbázisunk is a NOR (Nemzeti Orvostechnikai Regiszter). Minden gyártó kereste a saját PRRC-jét és elkezdtünk PMS és PMCF terveket készíteni. Az ember csak kapkodja a fejét és tanulja az angol betűszavak jelentését. Az MDR kapcsán megjelenő óriási információhalmaz teljesen ellep bennünket, nem csoda, hogy sokan elveszítik a fonalat. Arról nem is beszélve, hogy közben a tudományos, technikai fejlődés és az innováció nem állt le, sőt irgalmatlan sebeséggel száguld.

Ebben, a már talán zűrzavarosnak is tűnő helyzetben, mindenkinek szüksége van egy iránytűre, kapaszkodóra az eligazodáshoz. Ilyen iránytűnek szánjuk a SAASCO által immár negyedik alkalommal 2022. 02. 02-án megrendezésre kerülő „Lehetőségek és Kihívások 2022” konferenciát. A konferenciával egyidőben egy kiállítást is rendezünk, ahol innovatív magyar orvostechnikai eszközöket és szolgáltatásokat ismerhetsz meg.

A konferencia szervezésében társunk a QTICS Medical és a MediKlaszter, illetve a helyszínt biztosító fő támogatónk az Óbudai Egyetem.

Egy kis ízelítő az előadók és előadások közül, akik már elfogadták a meghívásunkat

  • dr. Rab Árpád, Corvinus Egyetem
    • Az emberi test és a digitális tér viszonya
  • dr. Szerdi Kornél, OGYÉI Orvostechnikai Főosztály
    • Az MDR/IVDR átállás kihívásai (munkacím)
  • dr. Papp Valter, CEcertiso Kft.
    • A MDR megfelelőségi eljárások kihívásai (munkacím)
  • Vincze Attila, Medicor Zrt.
    • MassVentil tömeglélegeztető-rendszer
  • Kónya János, Dent-Art-Technik Kft.
    • Innovatív implantátum megoldások
  • Tihanyi Dóra, Oncompass Medicine
    • Mattot adni a rák rémének (munkacím)

A program folyamatosan frissül, kövesd a további hírleveleket!

Az Óbudai Egyetem járványügyi szabályai alapján csak védettségi igazolvánnyal és szájmaszkot viselve vehetsz részt a konferencián! (Ha a szabályok változnak, remélhetőleg enyhülnek, arról időben tájékoztatni fogunk.)

Ha nem tudsz részt venni személyesen, akkor is követheted a konferenciát, mivel online is közvetíteni fogjuk az eseményt, melynek részleteivel még később jelentkezünk!

FONTOS! A kétféle részvételi lehetőség miatt KÜLÖN kell jelentkezned a regisztráció során, hogy a helyszíni vagy az online eseményen szeretnél-e részt venni!

A jelentkezési lap már elérhető, JELENTKEZZ MOST!

A konferencia adatai:

Dátum: 2022. 02. 02.

Időpont: 9,00 – 16,00 óráig

Helyszíni regisztráció: 8,30-tól (Az online résztvevőknek is javasolt 10 perccel a kezdés előtt bejelentkezni)

Helyszín: Óbudai Egyetem (1034 Budapest, Bécsi út 96/b)

Részvétel: DÍJMENTES, de regisztrációhoz kötött!

Online jelentkezési lap...